Bookbot

Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós 27

En savoir plus sur le livre

Az eredetileg 26 részesre tervezett sorozatunk véget ért. Kiadónk azonban - többek között Olvasói kérésére - úgy látta jónak, hogy egy 27., pótkötetben bemutassa Magyarország kormányzóinak az életét is. Hiszen, mint ahogy a kormányzói tisztséget létrehozó 1446. évi törvény fogalmaz: a kormányzót akkora hatalom fogja megilletni, amekkora a királyi felséget illetné. Róluk szól sorozatunk utolsó, befejező kötete: azokról, akiknek a fejére nem került királyi korona. (Volt közülük, aki el sem fogadta volna, vagy amikor felajánlották neki a „Szent István-i" magyar koronát, kifejezetten visszautasította.) Magyarországnak 1100 éves történelme során hat kormányzója volt. Akadtak közöttük jeles hadvezérek, államférfiak, politikusok, de olyan idegenek is, akiket valamelyik uralkodó ültetett a magyarok nyakára. Ki csak egy-két évig, ideiglenesen, ki meg akár negyedszázadon át is viselte a tisztséget, és aktívan vett részt az ország ügyeinek irányításában. Lássuk hát Magyarország kormányzóit, ahogyan következtek egymás után, sorban: Hunyadi János (1446-1453) Szilágyi Mihály (1458) Lodovico Gritti (1530-1534) Johann Caspar Ampringen (1673-1681) Kossuth Lajos (1849) Horthy Miklós (1920-1944)

Achat du livre

Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós 27, Kiss-Béry Miklós

Langue
Année de publication
product-detail.submit-box.info.binding
(rigide)
Nous vous informerons par e-mail dès que nous l’aurons retrouvé.

Modes de paiement

Personne n'a encore évalué .Évaluer

Titre
Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós 27
Langue
Hongrois
Format
rigide
ISBN10
615512938X
ISBN13
9786155129384
Séries
Description