Séries
En savoir plus sur le livre
Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért. Most indul útnak a tizenkettedik expedíció. A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását. Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent. Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.
Achat du livre
Expedíció, Collectif d'auteurs
- Langue
- Année de publication
- 2014
- product-detail.submit-box.info.binding
- (souple)
Modes de paiement
Il manque plus que ton avis ici.
- Titre
- Expedíció
- Langue
- Hongrois
- Auteurs
- Collectif d'auteurs
- Publié
- 2014
- Format
- souple
- ISBN10
- 6155442231
- ISBN13
- 9786155442230
- Séries
- Zone Sud
- Mots clés
- Fiction, Science-fiction, Horreur, Adapté au cinéma, Horreur cosmique, Biologistes, Anomalie, Prix Shirley Jackson
- Première publication
- 2014
- Titre original
- Annihilation
- Évaluation
- 3,8 sur 5
- Description
- Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért. Most indul útnak a tizenkettedik expedíció. A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását. Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent. Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.


