Bookbot

Mobil

Auteurs

Évaluation du livre

En savoir plus sur le livre

Az ​orvosi hivatás gyökeres változások előtt áll – az információs technológia, a nanotechnológia és a genomika fejlődésének köszönhetően az orvosok hamarosan egészen más szerepet tölthetnek be. George Wilson, a Los Angeles-i Egyetem klinikájának negyedéves radiológus rezidense is tanúja annak, amint az okostelefonok új nemzedéke váltja fel a régi vágású háziorvosokat. Így afféle személyi asszisztensként komplex és a páciens igényeihez igazított szolgáltatásokat nyújtanak, életjeleket követnek és diagnózisokat állítanak fel, méghozzá fáradhatatlanul, a nap huszonnégy órájában. Az alkalmazás az iDoc nevet kapja. George tragikus körülmények között ismeri meg a fejlődés új irányvonalát. Egyik reggel arra ébred, hogy menyasszonya, aki nemrég jelentkezett az iDoc bétatesztelésére, holtan fekszik mellette. Majd nem sokkal ezt követően több olyan beteg is meghal, akik nála jártak radiológiai vizsgálaton. Mint kiderül, valamennyien résztvevői a húszezer fős mintán végzett tesztelésnek. Lehetséges, hogy hackerek törték fel a rendszert – s hogy az Egyesült Államok kormánya is részt vesz ennek eltussolásában? A megélhetését és a szabadságát érő fenyegetések dacára George fáradhatatlanul kutatja az igazságot annak tudatában, hogy ha igaza van, a következmények nemcsak számára, hanem számtalan más ártatlan számára is végzetesek lehetnek.

Achat du livre

Mobil, Robin Cook

Langue
Année de publication
2015
product-detail.submit-box.info.binding
(souple)
Nous vous informerons par e-mail dès que nous l’aurons retrouvé.

Modes de paiement

3,7
Très bien
4762 Évaluations

Il manque plus que ton avis ici.

Titre
Mobil
Langue
Hongrois
Auteurs
Robin Cook
Publié
2015
Format
souple
Pages
366
ISBN10
9633576385
ISBN13
9789633576380
Séries
Première publication
2014
Titre original
Cell
Évaluation
3,65 sur 5
Description