Bookbot

Eltűntnek nyilvánítva

Enregistrer

Évaluation du livre

En savoir plus sur le livre

Ruiz felügyelőt kollégái egy éjszaka a Temzében találják meg, a lábán egy lőtt sebbel, egy bójába kapaszkodva. Szolgálati pisztolyának nyoma vész – és úgy tűnik, a memóriájának is. Csak sejti, hogy bár megúszta a vérfürdőt, most van csak igazán életveszélyben: a lakásában ugyanis több millió font értékű gyémántot talál. Bár kollégái ellene fordulnak, a férfi nem adja fel a harcot a memóriája és egy három éve elrabolt kislány visszaszerzéséért. Egy csinos, fiatal rendőrnő és a barátja, egy zseniális pszichiáter segítségével először az emlékezetéből kiesett napok eseményeit derítik ki, majd egyre mélyebbre merülnek egy csalással, emberrablással, gyilkosságokkal tarkított, szövevényes bűnügy bugyraiba – sőt, még a London alatti döbbenetes csatornarendszer alvilágába is… Ahogy a csatorna vize mérföldekkel odébb kidobja a hullákat és a gyémántokat a Temzébe, ugyanúgy bukkannak elő sorban a rejtély megoldásához vezető apró részletek. Azon túl, hogy valóban megölték-e a maffiavezér három éve eltűnt kislányát, gyilkos-e a bebörtönzött pedofil, és ki a korrupt a rendőrségen belül – fény derül arra is, hogy van-e remény Ruiz számára, hogy rendezze családi életét, és hogy valójában mi történt a felügyelő gyerekkorában, amikor a saját kisöccse a tó jege alá merült…

Achat du livre

Eltűntnek nyilvánítva, Michael Robotham

Langue
Année de publication
2006
Reliure
(rigide)
Nous vous informerons par e-mail dès que nous l’aurons retrouvé.

Modes de paiement

3,8
Très bien
99+ Évaluations

Il manque plus que ton avis ici.

Titre
Eltűntnek nyilvánítva
Langue
Hongrois
Publié
2006
Format
rigide
ISBN10
9639648167
ISBN13
9789639648166
Première publication
2005
Titre original
Lost
Évaluation
3,8 sur 5
Description