En savoir plus sur le livre
Több ezer ember tapasztalt már halálon túli élményt, de a természettudományok kutatói eddig azt állították, hogy a túlvilág nem létezik. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott, aki a halálközeli élményeket csupán a trauma által megviselt idegpályák termékének tartotta. Egy nap azonban ő is súlyos betegség áldozatává vált, amely teljesen leállította homloklebenyét, az érzelmekért és gondolatokért felelős agyi területet. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, és amikor orvosai már feladták a reményt, váratlanul felébredt. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de a valódi csoda a kómája alatt történt: megjárta a túlvilágot, ahol egy angyalszerű lény bevezette a testen túli létezés titkaiba, és találkozott az univerzum isteni forrásával. Betegsége előtt képtelen volt összeegyeztetni tudományos nézeteit a hittel, de ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik hisznek Isten és a lélek létezésében, valamint abban, hogy a halál nem a vég, hanem egy új kezdet. Ez a történet alapjaiban rengetheti meg világnézetünket, és mind a tudósok, mind a hívők számára új perspektívákat nyithat. Aki elolvassa, annak élete meg fog változni.
Achat du livre
A mennyország létezik, Eben Alexander, Veronika Farkas
- Langue
- Année de publication
- 2013
- Reliure
- (souple),
- État du livre
- Très bon
- Prix
- 2,79 €
Modes de paiement
Il manque plus que ton avis ici.
- Titre
- A mennyország létezik
- Sous-titre
- Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról
- Langue
- Hongrois
- Auteurs
- Eben Alexander, Veronika Farkas
- Éditeur
- Magnólia
- Publié
- 2013
- Format
- souple
- Pages
- 198
- ISBN10
- 6155272174
- ISBN13
- 9786155272172
- Séries
- Mots clés
- Nonfiction, Esotérisme & Religion, Histoires vraies, Biographies, Santé & Médecine, Thèmes religieux, Religion, Spiritualité et spiritualisme, Thèmes chrétiens, Science, Autobiographies et mémoires, Christianisme, Médecine, Mort, Vie, Dieu, Cerveau, Vie après la mort, Coma, Paradis, EMI - expérience de mort imminente
- Titre original
- Proof of heaven
- Évaluation
- 3,7 sur 5
- Description
- Több ezer ember tapasztalt már halálon túli élményt, de a természettudományok kutatói eddig azt állították, hogy a túlvilág nem létezik. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott, aki a halálközeli élményeket csupán a trauma által megviselt idegpályák termékének tartotta. Egy nap azonban ő is súlyos betegség áldozatává vált, amely teljesen leállította homloklebenyét, az érzelmekért és gondolatokért felelős agyi területet. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, és amikor orvosai már feladták a reményt, váratlanul felébredt. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de a valódi csoda a kómája alatt történt: megjárta a túlvilágot, ahol egy angyalszerű lény bevezette a testen túli létezés titkaiba, és találkozott az univerzum isteni forrásával. Betegsége előtt képtelen volt összeegyeztetni tudományos nézeteit a hittel, de ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik hisznek Isten és a lélek létezésében, valamint abban, hogy a halál nem a vég, hanem egy új kezdet. Ez a történet alapjaiban rengetheti meg világnézetünket, és mind a tudósok, mind a hívők számára új perspektívákat nyithat. Aki elolvassa, annak élete meg fog változni.


