A XVIII. század második fele a hazai irodalmi kultúra történetében talán a legnagyobb változásokat hozó időszak. Az irodalom addig nem ismert presztízst vív ki magának: a nemzet fogalmát a század végének művelt magyarjai körében már elsősorban nyelve és irodalma határozza meg. Ezekben az évtizedekben több mint kétszer annyi kiadvány jelenik meg hazai földön, mint a megelőző századok során összesen. Olyan új műfaj honosodik meg, mint a nagy jövő előtt álló s olvasóközönségét máris megteremtő regényé; felbomlik a hagyomány teátruma, az iskolai színjátszás, s az évszázad utolsó évtizedében színre lépnek az első hivatásos „aktorok”. Ekkor alakul ki az a rendkívül gazdag verselési formakultúra, amelynek közegében mindmáig lélegzik a magyar költészet. Nagy, de legalábbis élvonalbeli alkotók egész sora lép elő, akik a mindenkori magyar olvasó asztalára klasszikus értékű műveket helyeznek. E tanulmány a korabeli irodalmi élet olyan modelljét vázolja fel, amely e korábban elképzelhetetlen dinamizmus egy lehetséges és hiteles magyarázatát is magában foglalja.
Bíró Ferenc Livres
